A motivációt általában olyan hajtóerőként értelmezzük, amely támogat minket céljaink elérésében és az életünk kiteljesítésében. De mi történik akkor, ha ez az erő, amely eredetileg a boldogulásunkat szolgálná, valójában hátráltat minket? Hogyan lehetséges, hogy bizonyos helyzetekben éppen a motivációink terelnek olyan irányba, amely nem felel meg a valós igényeinknek? Ahhoz, hogy ezt megértsük, fontos felismerni a motivációink mögött húzódó mintázatokat, és finoman alakítani azokat, hogy valóban a saját boldogulásunkat szolgálják.

A szégyen erőteljes jelzés, amely gyakran a mélyebb kapcsolódás iránti igényünket tükrözi. Ha nem tudunk vele mit kezdeni, könnyen válhat kontroll eszközévé, ami még mélyebb szégyenhez vezethet.

Pedig a szégyenre lehet empatikusan reagálni. Ha így közelítünk hozzá, a szégyen oldódni kezd, és helyét a kapcsolódás öröme veszi át. Azonban a szégyent ritkán érzékeljük közvetlenül; hatásait – például alacsony önértékelés formájában – annál inkább. Ezért fontos, hogy felismerjük, hogyan alakíthatjuk át a szégyent kapcsolódás eszközévé.

A belső erő megtapasztalása olyan, mint amikor ráérzel egy ritmusra, és hirtelen magától értetődően elkezdesz vele mozogni, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.

A szülői minták láthatatlan szálakként szövődnek bele a gyermekek világába, formálva érzelmeiket, viselkedésüket, és meghatározva, hogyan élik meg kapcsolataikat felnőttkorukban – a felismerésük és megértésük lehetőséget teremt harmonikusabb belső világunk kialakítására.

Az érzelmi depriváció olyan, mint egy zár nélküli ajtó, amely távol tart másokat attól, hogy igazán közel kerüljenek a szívünkhöz.

Az érzéseinkkel nem törődni olyan, mintha egy színdarabot néznénk lehúzott függönnyel.

Elmondható, hogy mindegyik módszernek megvan a maga helye és értéke, sőt, sok esetben ezek a módszerek átfedik egymást. A rossz hír tehát az, hogy pusztán módszer alapján nehéz szakembert választani, mivel a különböző megközelítések gyakran kombinálódnak a gyakorlatban.

Mindannyiunk életében eljöhet az a pillanat, amikor aggódunk egy barátunkért, családtagunkért, vagy akár kollégánkért, és úgy érezzük, hogy szakmai segítségre lenne szüksége. Azonban amikor valaki elutasítja a pszichológushoz fordulást, az gyakran nehéz és érzékeny téma lehet. Az elakadás hatásait nemcsak az érzi, aki maga elakadt, hanem a közvetlen környezete is. Hogyan segíthetünk egy ilyen helyzetben lévő barátnak, családtagnak vagy kollégának?

Minden szakember, így én is, kihangsúlyozom, hogy talán a leglényegesebb lépés segítséget kérni és elkezdeni egy tanácsadói folyamatot annak érdekében, hogy pozitív változást hozzunk az életünkbe. Azonban a jelentkezéssel még nem ér véget a munka, épp ellenkezőleg, akkor kezdődik el igazán.

Nem azért töltünk együtt időt, hogy egy módszert puszta kontextus nélküli alkalmazzunk, hanem azért, hogy a módszer mindig szolgálja az adott ülés menetét.